2021. december 2. csütörtökMelinda, Vivien
EUR = 4.9490 RON
USD = 4.3853 RON
HUF = 1.3432 RON
GDP-növekedés = 13,0%
Átlagbér = 3545 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5%
BET = 12,195.61(0.15%)
Infláció = 7,9%
Alapkamat = 1,75%

A parlament a pedagógusoknak járó béremelésről és önkormányzatoknak szánt összegekről is döntött

 utolsó frissítés: 16:33 GMT +2, 2020. szeptember 22.

A 40%-os nyugdíjemelésről szóló módosítás mellett a parlament kedden azt Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett módosítást is elfogadta, amely szerint 1 milliárd lejjel növelik az önkormányzatoknak szánt forrásokat, a megyeszékhelyek pedig további 500 millió lejt kapnak, amelyet egyenlő módon, politikai színezettől függetlenül osztanak szét közöttük.

Jóváhagyta a plénum azt a módosítást is, miszerint a pedagógusok a hatályos törvényben előírtaknak megfelelően, azaz még ebben az évben megkapják a béremelést. Emellett 400 millió lejt hagytak jóvá a gazdasági minisztérium számára a Start-Up Nation program finanszírozására, illetve azt is megszavazták, hogy utaljanak ki 20 millió lejt a bukaresti Nemzet Megváltása Katedrális munkálatainak folytatására.

Egy másik módosítás értelmében 5,635 millió lejjel egészítik ki a képviselőház költségvetését. Az összeget a decemberi parlamenti választások nyomán tisztségbe kerülő törvényhozók parlamenti irodáinak felszerelésére szánják. (agerpres, hírszerk.)

költségvetés
Ha tetszett a cikk, lájkold a Pénzcsinálókat!

lokális