2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna
EUR = 4.9388 RON
USD = 4.5768 RON
HUF = 1.2889 RON
GDP-növekedés = 5,6%
Átlagbér = 3545 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5,2%
BET = 13.026,12(-0,54%)
Infláció = 8,19%
Alapkamat = 2,5%

Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings

 utolsó frissítés: 11:16 GMT +2, 2015. április 24.

Megvonta Franciaországtól a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-osztályzatot pénteken a Fitch Ratings, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy az adósságfolyamatok rosszabbak a cég által eddig vártnál.

A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban bejelentette, hogy Franciaország hosszú futamidejű hazai és külső szuverén adósságának besorolását egy fokozattal "AA plusz"-ra rontotta. Az új osztályzat kilátása ugyanakkor stabil.

A Fitch a leminősítéshez fűzött indoklásában kiemelte, hogy felülvizsgált előrejelzése szerint a bruttó francia államadósság-ráta a cég által korábban vártnál magasabb szinten, a hazai össztermék (GDP) 96 százalékán tetőzik 2014-ben, és erről a szintről is csak fokozatos ütemben csökken majd. A cég várakozása szerint az államadósság-ráta még 2017-ben is 92 százalék lesz.

A Fitch Ratings eddigi prognózisa azt valószínűsítette, hogy a francia államadósság-ráta 94 százalékon éri el legmagasabb szintjét, és 2017-re 90 százalék alá csökken.

A hitelminősítő péntek esti londoni elemzésében hangsúlyozta, hogy a francia államadósság-ráta lényegesen meghaladja a cég által "AAA" besorolással ellátott szuverén adósok mediánértékét, amely jelenleg 49 százalék. Az Egyesült Államok az egyetlen "AAA" besorolású gazdaság, amelynek Franciaországénál magasabb államadósság-rátája van, ám az amerikai gazdaság finanszírozási rugalmassága és adósságtűrő kapacitása kivételes, tekintettel arra, hogy a dollár a világ elsőszámú tartalékvalutája - áll a Fitch Ratings elemzésében.

A hitelminősítő közölte, hogy az idei egész évre recessziót vár a francia gazdaságban, és a későbbiekben is gyengébb teljesítményeket prognosztizál, mint a francia kormány.

A Fitch előrejelzése szerint a francia GDP-érték az idén 0,3 százalékkal visszaesik, és jövőre is csak 0,7 százalékkal, 2015-ben pedig 1,2 százalékkal növekszik. A kormány hivatalos előrejelzésében erre a három évre 0,1, 1,2, illetve 2,0 százalékos növekedési ütemek szerepelnek.

A másik két globális hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Standard & Poor's már hónapokkal ezelőtt megvonta Franciaországtól ugyanezt az elit államadós-osztályzatot.

Franciaország az intézményi kötvénybefektetők szempontjából így már végképp kikerült az "AAA" osztályzatú államadósok köréből, a befektetési alapok ugyanis általában azokat a szuverén adósokat tekintik "AAA" kategóriásnak, amelyekre legalább két hitelminősítő ilyen besorolást tart érvényben.

Ennek nagy jelentősége lehet az euróövezeti válságkezelő rendszerek (EFSF, ESM) piaci finanszírozási költségei szempontjából, mivel e mechanizmusok második legnagyobb szuverén garanciavállalója Németország után Franciaország.

A legnagyobb EU-gazdaságok közül már csak Németországnak van mindhárom globális hitelminősítőnél "AAA" államadós-besorolása.

A világ legnagyobb gazdasági erőcentrumait sújtó gyors ütemű hitelminősítési erózióra a nagy londoni befektetési házak már jó ideje felhívták a figyelmet.

A JP Morgan globális befektetési szolgáltató csoport nemrégiben ismertetett átfogó felmérésében kimutatta, hogy 2007-ben a világgazdaság összteljesítményének csaknem 50 százalékát az "AAA" elit besorolással és stabil osztályzati kilátással ellátott gazdaságok adták. A ház felmérése szerint azonban 2012 végén a globális GDP-értéken belül már alig 15 százalék volt azoknak a szuverén adósoknak a súlya, amelyekre legalább két nagy nemzetközi hitelminősítő e lehetséges legjobb besorolást tartotta érvényben. (mti)

Fitch RatingsFranciaország
Ha tetszett a cikk, lájkold a Pénzcsinálókat!

lokális