Ki a tettes, és ki perkáljon?
Szőcs Csongor-Ernő utolsó frissítés: 14:18 GMT +2, 2015. június 01.A frankhitelesek horrorsztorijában több gyanúsított is van, de az már többé-kevésbé látszik, ki kapja a büntetést.
A frankhitelesek történetét, azt hiszem, senkinek sem kell magyaráznom: 2007 januárjában 2,08 lejbe került egy svájci frank, ma pontosan a duplája, 4,16 lej. Ez azt jelenti, hogy a rögzített kamatú hitelek törlesztő-részlete is megduplázodott. Mivel drasztikus kamatcsökkenés nem volt, a változó kamattal rendelkező hitelek esetében is körülbelül kétszeres volt a növekedés. Ki tehet erről, és ki kellene fizesse az árát? Több tettes neve is felmerül.
A kereskedelmi bankok
A legtöbben tőlük várják a megoldást. A vád: nem informálták kellően az ügyfeleket az árfolyamkockázatról, vagyis a hiteligénylőkben fel sem merült, hogy mi történik a svájci frank árfolyamának kedvezőtlen alakulása esetén. Az ügyfelek azt kérik tőlük, hogy a hitelfelvételkor érvényes, vagy ahhoz közeli árfolyamon váltsák át euróra vagy lejre a hiteleket, a különbözetet pedig fizessék ők.
Ez viszont nem reális elvárás, a lépés hatalmas veszteséget jelentene az érintett pénzintézeteknek, ami még az ország gazdasági össztermékének kedvező alakulását is kerékbe törné. Egy ilyen radikális megoldást még Magyarországon sem sikerült kivitelezni: bár minden politikai szándék megvolt a bankok megregulázására, az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy csak piaci árfolyamon lehetséges a hitelek átváltása. (Az más kérdés, hogy Magyarországon jókor, még a svájci frank idei elszabadulása előtt döntöttek a konverzióról.)
A hiteligénylők
Miért hibásak? Mert nem olyan devizában vettek fel hitelt, amilyenben a jövedelmüket kapják. Arra „fogadtak”, hogy a lej a svájci frankkal szemben nem gyengül jelentősen, ez viszont nem jött be. Meg voltak vezetve a bankok által? Lehet. De dönthettek volna úgy is, hogy lejes vagy eurós hitelt vesznek fel. Ezeknek viszont jóval magasabb volt a kamata. Olyannyira, hogy a hiteligénylők egy része lejes vagy eurós hitelt nem is vehetett volna fel, mert a törlesztőrészlet meghaladta volna a jövedelemplafont.
A frankos hitelek kamatai pedig jóval alacsonyabbak voltak. Zseniális táblázatokat állított össze a Ziarul Financiar, amelyekből jól látszik, hogy hiába duplázodott meg a frankhiteles törlesztője, egy 50 ezer euró értékű hitel esetében most tart ugyanott (vagy még egy kicsit jobban is áll), mintha lejes vagy eurós hitelt vett volna fel 2007-ben.
Svájc és a svájci központi bank
Miért hagyták az árfolyamot így elszállni? Nem hagyták, csak nem volt mit tenniük. Az euróövezeti válság hatására a befektetők a biztonságos menedékdevizának tartott frankra váltották vagyonukat. A svájci jegybank folyamatosan próbálta csökkenteni a devizára neheződő nyomást különböző eszközökkel, például a kamatcsökkentéssel, végül 2011-ben bevezették az árfolyamküszöböt az euróval szemben, amit idén január 15-én mondtak fel. Utóbbiért lehet ostorozni őket, de nem vitatható el azon joguk, hogy a saját gazdaságuk számára legmegfelelőbbnek látott döntést hozzák meg. A svájci kamatok így is negatívak, az nem mondható, hogy öszöntöznék, hogy frankban tartsuk a pénzünket.
Románia és a román központi bank
Irreális volt elvárni, hogy a hiteigénylők fel tudják mérni az árfolyamkockázatot. A jogszabályi környezet lehetőséget adott a svájci frankban történő eladósodásra. Lehet, hogy védeni kellett volna az állampolgárokat és cégeket ettől a lehetőségtől?
Csakhogy nehéz volt nemet mondani az alacsony kamatú hitelek „importálására”, amikor ezeknek az olcsóbb hiteleknek gazdaságösztönző hatásuk volt. Emiatt az állam és a központi bank felelőssége is felmerül. Nem is csoda hát, hogy az évek óta legnépszerűbb közéleti szereplő, Mugur Isărescu jegybank-kormányzó népszerűsége is esett a frankhitel-kálvária közepette.
És akkor ki fizet?
Mivel bár alacsony számú (75 ezer darab), de nagyon sokfajta hitelről van szó, úgy tűnik, nem lesz egységes megoldás a romániai frankhitelesek helyzetére. A bankok egyénre szabott átváltási lehetőségeket fognak felajánlani az ügyfeleknek, és várhatóan a veszteség megoszlik a hitelnyújtó és hiteligénylő között. Hogy milyen arányban? Az még a jövő zenéje.
Azt viszont már látni, hogy ha nem is közvetlenül, de az állam és mindenki megfizeti a kialakult helyzet árát. A bedőlő hitelekről, tüntető hitelesekről, banikban fizetett részletekről szóló híradások kikezdték a bankszektor iránti ingatag bizalmat, rengetegen félnek még a lejes hiteleket is igénybe venni, merthogy ők „tanulnak más kárán”. A bizalom hiánya, a hitelkihelyezés lassulása vagy stagnálása pedig visszafoghatja ennek a sok-sok beruházásra váró országnak a növekedési ütemét, ami viszont senkinek sem jó.