2018. aug. 20. hétfõIstván
EUR = 4.6483 RON
USD = 4.0737 RON
HUF = 1.4353 RON
GDP-növekedés = 4,0%
Átlagbér = 2487 lej (nettó)
Munkanélküliség = 4,6%
BET = 8,234.80(0.60%)
Infláció = 5,41%
Alapkamat = 2,25%

A Bitcoin volna a valaha volt legnagyobb buborék?

Kicsid Attila Kicsid Attila utolsó frissítés: 10:43 GMT +2, 2018. január 10.

Mutatunk négy befektetési sztorit a történelemből, amik talán segítenek megérteni azokat is, akik szerint a Bitcoin kicsit más értelemben lesz nagy durranás.


Van, aki szerint az értéke nullával egyenlő, van, aki arra számít, hogy az értéke egy napon hatszámjegyű is lehet. Bár rengeteg kritika éri, a Bitcoin kétségtelenül 2017 legnagyobb befektetési sztorija volt: aki év elején megvásárolta 997 dollárért, az decemberben volt olyan pillanat, hogy közel 20 ezer dollárt is kaphatott volna érte, és ma is közel 14 ezer dollárért adhat túl rajta. De hiába a busás haszon, a világ legnevesebb közgazdászai állítják, hogy a kriptovaluta a történelem egyik legnagyobb lufija lehet. De melyek voltak ezen kívül az eddigi legnagyobb buborékok a történelemben? Egy korábbi cikkünket poroltunk le, amely talán segít megérteni azokat is, akik szerint a Bitcoin más értelemben lesz nagy durranás.

A tulipánhagyma-őrület

A buborékok korántsem a modern gazdaság velejárói, az egyik legismertebb történetért egészen a 17. századi Hollandiáig kell visszanyúlni. Az 1600-as évek első felében honosították meg kertészek Hollandiában a tulipánt, amely szinte azonnal egyfajta divatcikké változott az országban. A társadalom minden rétege a növény hagymájával kezdett kereskedni: nemesek, polgárok, földművesek, inasok, szobalányok, de még a varrónők is azon spekuláltak, hogy egyetlen pici tulipánhagyma rövid idő alatt képes megsokszorozni a beléjük fektetett pénzt.

Charles Mackay Rendkívüli tömeges káprázatok című írása szerint a tulipánhagyma-spekuláció olyan méreteket öltött, hogy miatta hanyatlásnak indult az ország fejlett ipara, mindenkit csak a kis növény érdekelt. A tulipánhagyma-kereskedés annyira vonzóvá vált, hogy a gyors meggazdagodás reményében a befektetők akár földjüket, ingóságaikat is hajlandóak voltak eladni.

A tulipánhagyma ára hatalmas magasságokba ért 1637-re. Az őrület olyan mértéket öltött, hogy egyetlen tulipánhagyma értéke elérte egy szakképzett munkás 10 éves bérét, volt kereskedő, aki egyetlen hagyma megvásárlásáért 5 hektár termőföldön adott túl. Viták zajlanak arról, hogy miért következett be ezután az árak drasztikus csökkenése. Több magyarázat közül a legvalószínűbb, hogy az árak olyan magasra szöktek, hogy az már rémisztően hatott a befektetőkre, sokan emiatt megszabadultak a tulipánhagymáiktól. Ezt a példát nagyon sok más befektető követte, lavinát indítva el a piacon. Az árak egészen addig csökkentek, amíg a tulipánhagyma el nem értéktelenedett. A tulipánhagyma-őrület egyik eredménye viszont hosszú, évekig tartó gazdasági hanyatlás volt, amely a holland lakosságot nagyon mélyen érintette.

A déltengeri léggömb

Az 1600-as években Angliában a kevés befektetési lehetőség mellett a megtakarítások értéke viszonylag magassá vált, ebben a környezetben alapították meg 1711-ben a Déltengeri Társaságot (South Sea Company). A vállalat jól értett a reklámokhoz, a nyilvánosság megvezetéséhez és a fényűzéshez, így a befektetők nagy lelkesedéssel vásárolták a részvényeket. Burton G. Malkiel Bolyongás a Wall Streeten című könyvében azt írja a vállalatról, hogy nem számított, hogy a társaság több területen is kudarcot vallott, mint például a dél-amerikai rabszolga-kereskedelem (a társaság több rabszolgákat szállító hajója süllyedt el), a vállalat részvényeinek értéke még a spanyol háború miatt összeomló külkereskedelme ellenére is folyamatos növekedést mutatott.

A társaság 1720-ban népszerűségét kihasználva, vagy inkább tovább építve úgy döntött, hogy fölajánlja a brit kormány számára a teljes brit államadósság átvállalását. Már csupán a hír hallatára a társaság árfolyama hatalmas emelkedésnek indult, rövid időn belül az addig 130 fontos árfolyam 300 fölé szökött, a tulajdonosok jól jártak, és nem is igazán érdekelte őket, hogy egy vállalat miért akarná átvállalni egy egész ország tartozását.

Fotó: historic-uk.com

Hogy minél többen beszállhassanak, a Déltengeri Társaság részvényeit már részletekben is árulták, a társaság részvényesi körébe tartozott már a királyi család és az egész alsó- és felsőház is. Az igazgatótanács kihasználva az alkalmat folyamatosan újabb és újabb részvénycsomagokat bocsátott piacra, amelyek megvásárlását a befektetők rendszerint nem bánták meg, sőt. Így ment ez addig, amíg a részvények értéke már elérte az 1 000 fontot.

Már önmagában csak a befektetési sztori miatt a piacon úgy általában is hatalmas méreteket kezdett ölteni a spekuláció. A befektetők egyre inkább keresni kezdték azokat a további vállalatokat is, amelyek a Déltengeri Társaságéhoz hasonló növekedést tudnak produkálni.

Jöttek is a vállalkozó kedvű üzletemberek, akiknek az új befektetési ötleteinek skálája a zseniálistól az abszurdig minden árnyalatot felölelt, volt aki ki tudja miért spanyol szamárcsődör-importtal próbálkozott, volt akinek a társasága a tengervíz ihatóvá tételét vállalta. Az őrületnek aztán maga a Déltengeri Társaság vezetői vetettek véget. Tudatában a ténynek, hogy a vállalat piaci értéke köszönő viszonyban sincs annak valós lehetőségeivel, titokban elkezdték a részvények kiárusítását. A hír kiszivárgása lavinát indított el a piacon.

A biotechnikai léggömb

Ami most az IT-szektor, az volt a biotechnika a nyolcvanas években. Az egyik legígéretesebb iparágként kezelték, a közvélemény úgy ítélte meg, hogy a befektetési lehetőségek határtalanok: a rák gyógyítása, ellenállóbb és táplálóbb kultúrnövények és növényeken elvégzett genetikai módosítások, amelyeknek köszönhetően minden lehetségessé válik. A vállalatok körül kialakult felhajtás természetesen meglátszott az iparág vállalatainak részvényáraiban is.

Forrás: Wall Street Journal

A biotechnikai részvények növekedése az előző évtizedekhez képest szinte semmihez nem volt fogható 1980 után. A nyolcvanas években több részvény is akadt, amely az egy részvényre számított éves árbevétel 50-szereséért kelt el, hiszen a biotechnikai cégeknek minimális volt a nyereségük, alig volt forgalmuk, sőt évekig nem számolhattak ezek növekedésével sem, mivel jó esetben is jellemzően fejlesztés vagy kutatás alatt álló termékekkel rendelkeztek csak. A befektetők új részvényértékelési módszert találtak ki, amely alapja az adott vállalat potenciális, gyakran nem is létező terméke, és annak lehetséges kereslete volt.

A befektetők nagyon sok kérdést hagytak figyelmen kívül, amelyek viszont később jelentős hatással voltak a biotechnikai léggömb kidurranására:

  • Irreálisan magas árak a piacon?
  • Mi van, ha késik a termékek engedélyezése, hiszen teljesen új termékekről volt szó, amelyek számtalan teszten kellett volna megfeleljenek?
  • A termékeket hiába készítette egyszerre több vállalat is, szabadalomvédelem problematikájával kapcsolatos kérdések szinten teljesen elfelejtődtek.
  • És abban sem láttak semmi furcsát nagyon sokat, hogy a nyolcvanas évek közepére a piac olykor a hagyományos gyógyszergyárak részvényeit kockázatosabbnak tartotta.

A Genentech az ipar legnagyobb vállalata volt akkoriban. Hatalmas reklámhadjárata a még el sem készült termékei iránt hangos sikert aratott a befektetők körében is. A vállalat részvényei az 1987-es tőzsdekrach előtt 65 dollárt értek, a tőzsdei összeomlás után két évvel a részvényeket 18 dolláros árfolyamon jegyezték. A biotechnikai részvények a nyolcvanas évek közepétől annak végéig gyakorlatilag elvesztették piaci értéküket, a léggömb kipukkanásában a 1987-es tőzsdekrachnak is nagy hatása volt.

A dot-com lufi

Ha úgy vesszük, az 1990-es évek elsősorban a személyi számítógépek elterjedéséről szóltak, úgy otthon, mint a vállalati szférában. Donald Rapp Bubbles, Booms and Busts című írása szerint ebben az időszakban a számítástechnikai ipar sokkal inkább a szoftverekre, számítógépes programokra koncentrált, ugyanis ez a terület a költséges eszközgyártással ellentétben kevés befektetéssel őrült nagy hasznokat tudott hozni. Sok esetben fiatal, huszonéves befektetők lettek mérhetetlenül gazdagok elképesztően rövid idő alatt.

Minden egyes új vállalat célja az volt, hogy az új Microsofttá váljon. És egy Microsoft-szerű történetnek mindenki a részese akart lenni, igazi őrület alakult ki a tőzsdéken. Nem számított, hogy esetenként ezek a kezdő vállalatok súlyos tőkekockázattal indultak, és abban sem találtak semmi különöset nagyon sokan, ha az alapítók a nyilvánosság segítségével szerették volna finanszírozni jelentős profittal kecsegtető műveleteiket. Rapp szerint minden történet hasonlóan indult, a vállalkozó tulajdonában állt egy “nagyszerű internetes vállalkozás terve”, ami mindössze jövedelmezőnek és modernnek kellett tűnjön ahhoz, hogy a cég részvényeit szétkapkodják, és a kibocsátási ár sokszorosáért forgassák.

Igaz, volt jó néhány olyan történet is, amelyeknek köszönhetően a befektetők és a vállalatok is egyre nagyobb aranybányának látták az internetet. 1994-ben megjelent a Yahoo, ugyancsak ebben az évben az Amazoné lett az első online könyvesbolt. Az eBay 1995-ben online aukciós oldalként indult. Tény, hogy az internet kereskedelmi felhasználása nagy lehetőségeket tartogatott, emiatt a vállalatok egyre több IPO-t (nyilvános részvénykibocsátást) hajtottak végre, sok esetben egyetlen éjszaka alatt milliomossá tették a tulajdonosokat, sőt még az alkalmazottakat is.

Hogy milyen lendületben voltak az események, arra jó példa a Netscape 1995-ös nyilvános kibocsátása. A cég eredetileg 3,5 millió részvény 13 dolláros áron való kibocsátását tervezte (a vállalat értéke ekkor 450 millió $ volt). Végül a nagy őrületnek is köszönhetően 5 millió részvényt bocsátott ki 28 $-os áron (több mint 1 milliárd $-os vállalati érték). A részvény ára a nyilvános kibocsátást követő első nap 74 $-ra is felúszott és a vállalat értéke már a 3 milliárd $-t is meghaladta. Arra pedig, hogy milyen növekedésben volt a számítástechnikai iparág, arra az AOL példáját lehet érdekes felhozni. Az 1992-1996 közötti időszakban a vállalat piaci értéke 70 millió $-ról 6,5 milliárd $-ra növekedett.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy már a közgazdászok is úgy voltak vele, hogy az internetnek köszönhetően egy teljesen új korszak köszöntött be. Olyan elméletek láttak napvilágot, miszerint ebben az új gazdasági érában az infláció csak néhány kis baleset hatására elenyészően keletkezik, a tőzsdei összeomlásokat elavult eseményekké nyilvánították, amelyek többé nem történhetnek meg. Az “új korszakban” a hozamok alakulását, vagyis hogy mennyit lehet nyerni majd egy értékpapíron, az elemzők már nem tartották lényegesnek a részvények értékelésekor.

A szinte már utópisztikus hangulatban aztán egyre több befektetőt arculcsapásként ért, hogy a sikertörténetek árnyékában újonnan alapított, hatalmas célokkal induló cégek többsége korántsem tudta beváltani a hozzájuk fűzött reményeket. Részvényeik a cég valós értékének többszöröséért forogtak a tőzsdén, miközben a vállalkozások nemhogy szépreményű termékeket vagy szolgáltatásokat nem tudtak piacra dobni, hanem még az alacsony működési költségek mellett is jelentős veszteségeket halmoztak fel. Egyre inkább bebizonyosodott, hogy az sem elég, ha egyes vállalatoknak végül sikerül monopolizálni bizonyos piaci szektorokat, ha ezeket nyereség termelése nélkül tudják csak elérni, akkor a befektetők előbb-utóbb kihátrálnak, és eladják a részvényeiket.

Aztán kipukkant a lufi: 2000. március 28. és április 3. között a dot-com részvények 13,5%-ot csökkentek, de ami súlyosabb volt, hogy 35%-kal álltak rosszabbul a március 10-én jegyzett árfolyamoknál. Az internetrészvények indexei 32%-os csökkenést mutattak, eladási lavina tört ki a tőzsdéken. A pénzügyi “katasztrófa” nem volt gyorslefolyású, a 2000-2001-es években is folytatódott.

A Nasdaq index alakulása 1995 és 2017 között.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Pénzcsinálókat!

pénzpiac