IFJÚSÁGI ÜZLETI PROGRAM
Kurkó János: Ha volt négy lovunk, akkor kellett hat
IÜP
Milyen lehetőségek állnak a fiatalok előtt vállalkozás terén? Mennyire fontos a társadalmi szerepvállalás az üzletben? Kurkó János György válaszolt a fiatalok kérdéseire.
A cégalapítást ne csak a vagyonszerzés motiválja, hanem profitáljon belőle a környezet is valamilyen formában. Ilyen szellemben működik az Ifjúsági Üzleti Program és ezt vallja Kurkó János György sikeres székelyföldi vállalkozó is, aki olykor bevételeinek jelentős részét fordítja közügyek megoldására. Úgy tartja, hogy a kemény, megfeszített munka az érvényesülés kulcsa és eszerint is él. Reggelente a nappal kel és dolgozik, vállalkozásai pedig virágoznak.
Az előadóval készült videointerjút itt lehet megtekinteni.
Az erdélyi vállalkozó a program vendégelőadójaként beszélt többek között sikereiről, a jelenlegi gazdasági helyzetről és az értékteremtés fontosságáról. Nem csak az üzleti tervezés modul diákjainak szolgált hasznos tanácsokkal, hanem a média és marketing modul fiataljaira is motiválóan hatott élettörténete, amelyet a kemény munkával szerzett anyagi és presztízsbeli kiegyensúlyozottság jellemez.
Kurkó János
Bátorságot és olykor vakmerőséget tanúsít példája, hiszen már fiatalkorában is különböző leleményes üzleti tevékenységeket folytatott. Első cégét meglepően kevés tőkével, szinte mostohának mondható körülmények között hozta létre, mára pedig az egyik legbefolyásosabb emberként tartják számon a térségben. Az előadásról a fiatalok számos tanulsággal távoztak: komoly, pontos munkával bármilyen tervüket megvalósíthatják. Ez azonban nem minden: a társadalmi szerepvállalás már az új szellemű üzletfelfogás szerves részét képezi, Kurkó János felismerve ezt, szívesen vesz részt akár nonprofit kezdeményezésekben, példát szolgáltatva ezzel más vállalkozóknak.

DARADICS KINGA (MOL Románia ügyvezető igazgató)
DIÓSI LÁSZLÓ (OTP Románia vezérigazgató)
FARKAS ANDRÁS (fejlesztési szakértő)
NAGY GÁBOR (Vállalkozz.ro projektvezető)
POTOZKY LÁSZLÓ (Polgár-Társ Alapítvány igazgató)
SEER LÁSZLÓ (marketing)
SOMODI ZOLTÁN (informatikai szakértő)
SZABÓ ANDRÁS (Pénzügy, menedzsment - Paprika Latino International)
VERESS EMŐD (üzleti jog)
VOTISKY PETRA (HR, pszichológiai tanácsadás, coaching)
hirdetés
17:28
Call for applications: doctoral positions/scholarships at BAGSS - Bamberg University
2013.05.22., 15:33
Vezetõi eszközrendszer a hatékonyabb csapatmunkáért – VI., VII. ingyenes képzés
2013.05.22., 15:20
Osonó nemzetközi drámatábor 2013
2013.05.21., 12:29
Ügyes kezek tábora!
2013.05.20., 18:19
Gála Stúdió
marketing, PR, reklám
Oriole Plus KFT
IT, informatika, telekommunikáció
Transyl-Impex SRL
értékesítés, kereskedelem
VERZATUS
management
Irodavezetõ
OTP Leasing Románia IFN S.A.
2013-05-22
szakács, pincér, takaritónõ, konyhai kis
Kravecz Tout Culinaire HU
2013-05-16
Értékesítõ / Business Manger
Arteus Capital RO Srl.
2013-05-02
Belföldi gazdasági újságok (4)
Magyarországi gazdasági újságok (2)
Tőzsdék (11)
Statisztikák (3)
Hasznos (2)





