2021. december 5. vasárnapVilma
EUR = 4.9487 RON
USD = 4.3767 RON
HUF = 1.3605 RON
GDP-növekedés = 13,0%
Átlagbér = 3545 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5%
BET = 12,379.50(1.41%)
Infláció = 7,9%
Alapkamat = 1,75%

Szakértők az energiaárak alakulásáról: most érezzük, hogy milyen árat fizetünk a “nem adjuk el az országot” szlogenért

Kádár Kata Kádár Kata utolsó frissítés: 11:15 GMT +2, 2021. október 19.

A szakértők úgy vélik, hogy az energiaárak drágulása komplexebb annál, minthogy globális hatásként értelmezzük, az Európai Unió és Románia is egy sor stratégia nélküli döntéssel járult hozzá a helyzet kialakulásához.


Ahogy a legelső RMKT Vándorgyűlésről készült összefoglalóban ígértem, folytatom a konferencia beszámolóját. Ezúttal annak a szekciónak a legérdekesebb tanulságait foglalom össze, amely eredetileg a koronavírus-járvány és infláció kölcsönhatását taglalta volna, csakhogy a beszélgetés – az eredeti koncepció mellett – inkább az energiapiacon tapasztalt jelenségekre koncentrált, amelyet egyáltalán nem bánunk, hiszen napjaink egyik legfeszítőbb gazdasági témája.

Ha „nem táncol együtt” a kereslet és kínálat, a rendszer mehet a levesbe

Ez egy aranyszabály az energiaárak piacán is. A történelem különböző korszakaiban az emberiség már többször megtapasztalhatta ezt a jelenséget – magyarázta Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja.

Gondoljunk csak a háborúkra, amelyek nagyon sok nyersanyagot, illetve energiaforrást emésztettek fel. Ilyenkor nagyon megnőtt a kereslet, a kínálatot biztosító üzemek pedig a legtöbb esetben az ellenséges erők elsődleges célpontjaivá váltak, előidézve a nyersanyag- és energiaárak brutális mértékű drágulását.

Az energia- és nyersanyagárak akkor kezdtek stabilizálódni, amikor világszerte megjelentek a nagy energiavállalatok, ezzel párhuzamosan pedig Oroszország is belépett a kereslet-kínálat körforgásba.

Nagy árrobbanás volt tapasztalható a 20. század elején is, amikor megjelentek az első gépjárművek. Ekkor értelemszerűen hatalmasat nőtt a kereslet, amelyet ki kellett elégíteni. Ez a keresleti sokk egészen a ’20-as évekig is kitartott – mesélte a szakértő.

Majd jött a világháború után az autózás, az ipar felvirágzása, a kapitalista és a kommunista blokk versengése, ami hatalmas gazdasági felívelést hozott magával, értelemszerűen ekkor nagyon komoly energia- és nyersanyagellátásra volt szükség. De ugyanúgy érdemes megemlíteni egy másik fontos történelmi pillanatot is, amikor Izrael konfliktusba került a szomszédos arab országokkal, embargót hirdetve az általuk termelt olajjal szemben, ami olyan komoly kínálati sokkot okozott a piacon, hogy sok ideig nem tudott a gazdaság adaptálódni. A 2000-es éveket követő időszakban (néhány kivételt leszámítva, a 2008-ban induló gazdasági válságot és más kisebb kitérőket is beleértve) a gazdaság növekedése mellett fontos szempont volt a pénzügyi stabilitás, ami relatíve alacsony energiaárakat tartott a piacon.

És itt elérkezünk a tavalyi évhez, amikor teljesen leállt a kereslet: senki nem utazott, nem mozdultunk ki a házból, az autók ott álltak az utca szélén, ennek következtében a nyersanyagárak soha nem látott mélységbe zuhantak, negatív értékeket elérve, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. A kereslet rugalmas mozgásához azonban a kínálat sajnos nem tud ugyanolyan ütemben alkalmazkodni. Ezt a kölcsönhatást valahogy úgy kell elképzelni, mint egy táncospár keringőjét – magyarázta Bálint Csaba.

A kínálat az öregúr, aki két lábbal a földön jár és egy nagyon komoly infrastruktúra korlátozza a lépéseit (nagyon nehéz a nyersanyag kitermelést leállítani, majd újraindítani, hiszen ennek óriási költségei vannak, emellett nem volt ahol tárolni a pluszban maradt nyersanyagot), vele szemben ott a kereslet, ami nagyon kilengő – olykor nagyon boldog, máskor nagyon depressziós – táncpartner. Ha ők közel állnak egymáshoz, akkor az áringások relatíve mérsékeltek, azonban, ha elengedik egymás kezét – így történt tavaly – akkor egyszerűen összeesnek az árak. Az öregúr próbálta utolérni a keresletet, aki a gazdasági visszapattanás után később egy teljesen más irányt vett. A probléma az, hogy ebben az esetben „már nem tudják elengedni egymás kezét” (ha nincs kínálat, egyszerűen nem tudod kielégíteni a robbanásszerűen növekvő igényeket). Tehát jelenleg ott állunk, hogy a két partner keze nagyon feszül, ezt a hatást tapasztaljuk napjainkban – magyarázta a jelenlevőknek a jegybank szakértője.

Antal Lóránt: hibás hozzáállás volt a beruházás-ellenesség

„Sajnos csak akkor beszélünk az energetikáról, amikor valamilyen hiányosság felmerül, így a piac több szegmensében okoz problémákat” – kezdte gondolatait Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor, akiről érdemes megemlíteni, hogy két szenátusi bizottságban is jelen van: első a gazdaságipari szolgáltatások bizottsága, a másik az energiaügyi és altalajkincsek bizottsága, utóbbinál elnöki pozíciót tölt be.

„Az elmúlt 30 évben ugyanis, a mostani krízishelyzeten kívül energiaügyi témák az úgynevezett „nem adjuk el az országunkat” („nu ne vindem ţara”) nevű kampány során merültek fel, amelyről úgy tartom, hogy egy nagyon kártékony paradigmája volt a romániai országvezetésnek, és igen, ez is hozzájárult, hogy ma ilyen energiaügyi problémmákkal küzdünk” – érvelt a szenátor.

Mint mondta, a „nemzeti szuverenitás” megvédése nemhogy beruházás-ellenes magatartást jelent, de ezzel együtt teljesen elmaradtak az infrastrukturális fejlesztések, az újítások, merthogy a vezető politikusok mindig úgy pozícionálták Romániát, mint egy fontos energetikai szereplőt, ezért ők mindig azt hangoztatták, hogy „az Európai Unió részéről nekik ne adjon senki tanácsokat”.

És itt merül fel a kérdés, hogy Románia valójában mekkora szerepet tölt be energetikai szempontból, illetve, hogy milyen téren lehetne erős

A szenátor ennek értelmezéseként visszatekintett a rendszerváltás előtti időszakra, amikor még az országnak jóval nagyobb iparkapacitása volt, tehát egészen nagy energiaigénnyel működött. Elmondása szerint akkor körülbelül 13-15 ezer MWh termelői kapacitással rendelkezett Románia. Majd ’90 után számtalan egység megszűnt, eltűnt a kereslet, ezért a termelés beállt körülbelül 5-8 ezer MWh-s termelési igényre, ami nagyjából azt jelenti, hogy Románia nagyrészt tudta fedezni a saját energiaszükségletét, importálni csak kivételes esetekben kellett – érvelt a szenátor.

Románia tehát valóban kedvező helyzetben érezheti magát, mert több típusú energiaforrással rendelkezik: vannak jelentős szénerőművei, gázerőművek (a radnóti üzem jelenleg nagyon szükséges lenne, csak épp egy stagnáló beruházás blokkolja a termelést), de ott van az atomerőmű, és természetesen a megújuló energia-előállítás terén sem áll rossz pozícióban, lásd a vízerőműveket, vagy a szélturbinákat, amelyek olcsón nagy kapacitású termelést érnek el. De ugyanúgy, a földgázkitermelésnek is jelen van két nagy szereplője, akik körülbelül 50-50%-os arányban vannak jelen a piacon: a Romgaz és az OMV Petrom – magyarázta Antal.

„Ha ezeknek a termelőegységeknek a kapacitását összeadnánk, simán következtethetnénk, hogy az ország képes a saját maga szükségleteit fedezni, csakhogy ilyen körülmények között, mégis nettó importőrök lettünk, ráadásul olyan tőzsdei referenciaárakat használunk, amelyek már egészen súrolják a határértékeket” – hívja fel a figyelmet Antal.

Miért jutottunk el idáig?

1. 2007-ben Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, a szerződés során pedig számos vállalást tettünk. Ezek között szerepelt, hogy liberalizálni kell úgy a villamosenergia, mint a földgáz piacát, de azt is megígértük, hogy a szektor szereplőit felosztjuk szolgáltató és elosztó vállalatokra. Ez megtörtént az állami és magáncégek esetében, a liberalizáció után tehát csak az elosztási rendszer maradt szabályozott struktúrában, a szolgáltatói oldalon viszont elfutottak az árak. 

És itt jön a lényeg: a liberalizáció bevezetését az utolsó percekig húzta Románia, hiszen tudták, ezen lépés után az állam befolyása megszűnik az iparágon belül. Érdekesség, hogy a tavalyi földgáz liberalizáció után az árak zuhanni kezdtek, egy adott pillanatban 5 euró volt a gáz egységára. Az energiaügyi miniszter pedig bele is kapaszkodott ebbe a narratívába, ezzel érvelve a villamosenergia liberalizációjának szükségessége mellett. Csakhogy a kalkulációban nem szerepelt, hogy 2020-ban gazdasági leállás, pandémia volt, tehát rengeteg gáz „tengődött a piacon” – mondta a szenátor.

2. Ebben a történetben nem csak az oroszok a hunyók – mondta Antal Lóránt, aki kiemelte, hogy az Európai Unió retorikája – miszerint az európai gázhiány orosz spekuláció – nem föltétlenül állja meg a helyét. Szerinte itt egyszerűen arról van szó, hogy a kínálat nem éri utol a keresletet, magyarán nincs mit az oroszok Európának küldjenek. Ezt abból következteti, hogy az EU és Oroszország egyaránt rá van kényszerülve, hogy egymással jó üzlettársak legyenek, tehát az oroszok előszeretettel adnák el a gázukat jó kis összegekért – érvel Antal.

3. A Green Deal értelmében a bankok már nem finanszírozzák a fosszilis technológiákat. Tehát a Gazprom, és az ExxonMobil is pénzügyi szűkösségben áll. Gondoljunk csak arra, hogy egy tengeri kitermelő üzem (ami tulajdonképpen egy hajó) bérlése napi 50-60 millió eurójába kerül ezeknek a gigacégeknek. Ha a termelési időszakot beszorozzuk ezekkel a díjakkal, akkor elképzelhetetlenül magas összegeket kapunk, és a bankok nélkül, csupán profitból nehezen tudják a kitermelés költségeit állni – folytatta.

4. Az EU egyik legrosszabb döntése volt, hogy gyakorlatilag szétválasztották a kőolaj és földgáz árazását, pedig az eddigi gyakorlat szerint a földgázat a kőolaj referencia ára alapján határozták meg. Hogy miért történt ez így? Egyszerűen azért, mert –szintén a Green Deal értelmében– a kőolajtermelés mellé egy nagy X került, a földgáz 2030-ig átmeneti energiaforrásnak számít. Ha ezután az év után már földgázat sem lesz szabad használni, az újabb súlyos kérdések elé teszi majd a döntéshozókat. Vegyük csak Lengyelország esetét, ahol az energiatermelés több mint 80%-a szénalapú termelésből származott. Melyik lengyel kormány fogja bevállalni, hogy több millió ember munkahelyét szüntesse meg – tette fel a kérdést a szenátor, majd hozzátette: félreértés ne essék, a Green Deal szükséges előrelépés, csak ha ennek a költségét az emberek fogják fizetni, akkor nagyon sok probléma fel fog merülni.

Románia elég sok szempontból szerencsétlen helyzetbe került

1. Annak ellenére, hogy Romániának változatos termelési kapacitása van, ugyanakkor több EU-s ország hálózatával áll kapcsolatban, mégis nálunk a legmagasabbak az árszintek – emelte ki a szenátor. Ehhez még hozzákapcsolódik, hogy például a széntermelők a szén-dioxid-kibocsátásért sokkal drágább kvótákat fizetnek, ami idén egységáranként 23 euróról 63 euróra emelkedett, ezt az emelkedést pedig szintén be kell kalkulálni az villamosenergia értékesítésekor – hangsúlyozza Antal.

2. Az országnak három csatlakozási pontja van Ukrajnával, csakhogy az oroszok ezeken a vezetékeken minimálisra csökkentették a szállítást (főleg politikai okok miatt). Pedig csak ezen a három vezetéken át annyi gáz jöhetne be, mint amennyire a fűtésszezon csúcsán szükség lenne. Vannak persze alternatív útvonalak: Törökországtól Bulgárián, Szerbián és Magyarországon keresztül.

„Tehát most ott tartunk, hogyha Csíkszeredában -30 Celsius-fok van, akkor Magyarországtól vesszük a gázat, csakhogy abból az irányból a szállítási kapacitásunk egészen leredukált” – fejti ki Antal Lóránt.

3. A szenátor hatalmas stratégia tévedésnek tartja, hogy a Fekete-tengeri kitermelést még mindig nem sikerült beindítani. „Ha még sokáig gondolkodunk, hogy mi legyen a tenger alatti olajtartalékokkal (ami amúgy 10 éves fogyasztást fedne le körülbelül), odáig juthatunk, hogy a román földgáz már senkinek nem fog kelleni, hiszen számos más, alternatív energiaforrás kerül majd” – összegezte a szenátor.

A jövő kapcsán vita van a gazdasági szakértők között is: átmeneti vagy tartós energiaválságról beszélünk?

Rácz Béla-Gergely, a BBTE Gazdálkodástudományi Kar adjunktusa elmondta, hogy az inflációt és az energiaárak emelkedését nem különálló tényezőkként kell kezelni, hiszen komoly összefüggés van közöttük. Mint kifejtette, az inflációs ráta nemcsak Romániában, de az eurozónában is magas, ugyanakkor ez még „nem a világvége”, nem kell tőle megijedni. A szakértő szerint sokkal inkább azon kell gondolkodnunk, hogy az infláció mellett milyen mellékhatások érintenek bennünket, ugyanakkor az is vita tárgya, hogy az energiaválság átmeneti vagy tartós hatásokat fog kifejteni. És mi a legrosszabb szcenárió? Ha az infláció mellett a gazdasági növekedés nem a papírformát hozza, azaz nem felfelé ível majd, hanem stagnálni fog, vagy visszaesni. Ez a forgatókönyv bár elég valószínűtlen, egyes szakértők ennek a veszélyére hívták fel a figyelmet – zárta a beszélgetést az egyetemi oktató.

Fotókat készítette: Zsigmond István

rmktenergiadrágulásvillamosföldgázEurópai UnióOroszország
Ha tetszett a cikk, lájkold a Pénzcsinálókat!

lokális