2021. március 8. hétfõZoltán
EUR = 4.8831 RON
USD = 4.0924 RON
HUF = 1.3333 RON
GDP-növekedés = -3,9% (2020)
Átlagbér = 3620 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5,3%
BET = 10,524.36(0.23%)
Infláció = 2,99%
Alapkamat = 1,25%

Ne álljatok le! - üzente a Petry ügyvezető igazgatója fiatal vállalkozóknak

Kicsid Attila Kicsid Attila utolsó frissítés: 08:29 GMT +2, 2020. november 28.

Varga-Pál Petry Zsolt a koronavírus-járvány hatásairól, és aktuális vezetői kihívásokról is beszélt a Kreatív Kolozsvár eseményén.


Erdély egyik legismertebb húsipari üzletembere, Varga-Pál Petry Zsolt, a Petry egyik ügyvezető igazgatója volt a csütörtöki Kreatív Kolozsvár Reggelek vendége. Az ügyvezető a koronavírus-járvány okozta nehézségekről, illetve aktuális vezetői kihívásokról is beszélt, majd a beszélgetés végén a moderátor kérésére még tanácsot is adott a fiatal vállalkozók számára.

"Először sofőr- és ügynökként kezdtem valamikor 2000-ben még Székelyudvarhelyen, amikor a feleségemmel főiskolára jártunk. Akkor indítottunk közösen egy nagykereskedést a Petrynek, majd három évre rá ugyancsak Székelyudvarhelyen a feleségemmel megnyitottuk az első boltunkat is" - mesélte Varga-Pál Petry Zsolt, a Petry ügyvezető igazgatója arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen ranglétrát járt végig a 140 éves múlttal rendelkező húsfeldolgozással, húsértékesítéssel és újabban vendéglátóipari egységek működtetésével is foglalkozó családi vállalkozásnál. 

Az első boltjuk megnyitása után egy évvel Marosvásárhelyre költöztek - folytatta -, ahol a nagykereskedelem irányítása mellett végzettségének megfelelően marketinggel is kezdett foglalkozni. Innen haladt tovább a vállalati ranglétrán: foglalkozott a gyártással, HR-rel, de a cég fejlesztése és az új boltok nyitása is tartozott hozzá. A vállalat jelenleg 30 üzletet működtet Erdély 11 városában, és egy franchise üzletnek köszönhetően 

már a fővárosban is jelen vannak.

Varga-Pál Petry Zsolt. A képernyőfelvétel az egy órás online esemény alatt készült, a beszélgetés Zoom-on zajlott. 

A vendéglátóipar a Petry számára egy viszonylag új terület. "Boltot nyitni már tudtunk, az étteremnél viszont inkább csak a szenvedély volt meg, illetve egy szabad helyiség, amelyet szerettünk volna kihasználni" - mondta. Az indulást követő időszakkal elégedettek voltak, a bisztró egy év alatt szépen felpörgött, a második évben sikeres is volt, viszont a koronavírus-járvány az ő éttermüket is nehéz helyzetbe sodorta. Ennek ellenére folyamatosan azon dolgoznak, hogy olyan megoldásokkal álljanak elő, amelyek segítik a túlélést.

"A tavaszi korlátozások alatt láttuk, hogy nagyon sokan bezártak, és szélnek eresztették a csapatot. Ezt mi nagyon nem szerettük volna. Aktívan tartottuk a működést, elindítottuk a házhoz szállítást és nagyobb hangsúlyt fektettünk rá a promoválás során. Azt is fontosnak tartom, hogy igyekeztünk lefoglalni az embereket például azzal, hogy elkezdtünk dolgozni az új menün. Úgy láttuk, hogy ez sokat segített az alkalmazottak lelki állapotán is. Egy olyan cég, amely a tevékenységét leállítja, nagyon nehezen tud újraindulni" - mondta az ügyvezető igazgató, aki ugyanakkor arra is rámutatott, hogy költséges volt ezt az utat választani, viszont a csapatuknak most is lendületet ad, hogy vannak céljaik, a cégvezetés irányt mutat, és nem a bezárásban és a leépítésben látják a megoldást.

Nem csak a vendéglátószektorban, hanem a húsiparban is voltak nehézségeik a járvány miatt. 

Márciusban, a tavaszi korlátozások elején, két hétig a karácsonyi időszakhoz hasonló rohamot kellett tudniuk kezelni. "Akkor nem győztük kiszolgálni az ügyfeleket, mindenki vásárolt. Utána természetesen visszaesett a kereslet, hiszen az emberek elkezdték elfogyasztani a felhalmozott készleteiket" - mondta.

Beszélt arról is, hogy a járvány hatásaként van kiesésük, alacsonyabb mennyiséget gyártanak, kevesebb emberrel is dolgoznak, hiszen több alkalmazottuk is elment - többnyire külföldi munkát vállaltak -, és nem vettek fel mást helyettük. A kiesés egyik oka, hogy a vendéglátóipari vállalkozások az egyik legfontosabb felvevő piacuk, és mivel ezek a cégek részlegesen zárva tartottak, viszonylag nagy kiesést jelentett a húsipari vállalat számára is.

A kiesést először az online megoldásokkal próbálták pótolni, mindössze két hét alatt sikerült összehozniuk egy olyan webshopot, aminek az elkészítésére éveken át készültek. A nagykereskedelemben is elkezdtek másfele orientálódni, bár a hipermarketek eddig nem jelentettek vonzó alternatívát számukra, a HoReCa kiesése miatt mégis összehoztak egy megállapodást a Carrefourral, ami annyira jól sikerült, hogy már Marosvásárhely összes Carrefour üzletében jelen vannak, és várhatóan Kolozsváron és talán Bukarestben is ilyen jellegű lépések következnek.

Az is kiderült, hogyan alkalmaz és motivál a Petry,

hiszen a húsipar és vendéglátóipar nehéz helyzete mellett az általánosabb vezetői kihívások jelentették a beszélgetés fő témáját. Az ügyvezető például elmondta, hogy az új munkaerő alkalmazásánál egy standard módszer szerint járnak el, ami aktuálisan egy online előinterjút, majd egy személyes interjút foglal magába. Sikeres interjú esetén az alkalmazandó személyek párnapos próbamunkán vesznek részt, ami azért is fontos szerinte, mert nem csak a cég, hanem az adott személy is jobban felmérheti, hogy mennyire illik hozzá az adott feladat. Arra is kitért, hogy az irodai személyzet, a raktárosok vagy a vezető pozíciót betöltő személyek eseetében személyiségteszt is készül, illetve a pozíciónak megfelelően a HR-es által készített interjú mellett további beszélgetésre is sor kerül.

Elmondta, bár a vállalatnál bizonyos mértékben eddig is működött a mentorálás, idén elkezdtek tudatosan foglalkozni a témával, és bevezették a mentorprogramot. A cégnél minden területről mentorokat választottak ki, akik témába vágó alapoktatásban is részesültek. A cél az, hogy a mentorok által biztosítva legyen az új alkalmazottak számára a munka végzésével kapcsolatos információk fokozatos átadása, illetve a jó integrálódási feltételek megteremtése.

Folyamatosan toboroznak, gyakran még olyan időszakokban is interjúztatnak, amikor aktuálisan nincs is szükségük emberekre. A Petry HR-ese a nyáron például napi célszámok mellett dolgozott, minden napra meg volt határozva, hogy hány interjút kell elégeznie. Ez azért fontos Varga-Pál Petry Zsolt szerint, mert egyrészt látják az így felgyült információk alapján, hogy mi a helyzet a munkaerőpiacon, van-e szabad ember, illetve hogyan alakulnak a fizetési igények. Másrészt, amikor alkalmazásokra kerül sor, akkor egy megfelelő tudással és bérigénnyel rendelkező személyeket felsorakoztató adatbázishoz tudnak nyúlni.

"A munkaerőpiac szempontjából ez egy jó év. 

A válságok mindig jó időszakot teremtenek ebben a tekintetben, hiszen az emberek elkezdik jobban megbecsülni a munkahelyüket. Idén csökkentek a bevételeink, ezért muszáj volt megnövelni a személyzet hatékonyságát. Sikerült olyan teljesítményeket elérni a gyártáson belül, amelyeket tavaly nem sikerült volna. Korábban még a vezetők sem hitték, hogy ezek a számok elérhetőek" - mondta az ügyvezető.

Ami az alkalmazottak motivációját illeti, Varga-Pál Petry szerint a legfontosabb, hogy a vállalatnál tisztában legyenek azzal, hogy milyen céljai vannak a munkatársaknak, és hogyan lehet őket segíteni ezek elérésében. "Ha mi segítünk elérni az alkalmazottak céljait, akkor ők is segíteni fognak nekünk a mi céljaink elérésében. Ezt alkalmazom, és ezt adom át az alattam dolgozó vezetőknek is, hiszen tudtommal nincs is ennél jobb motiváció. Persze az anyagiak is számítanak, ha valaki többet szeretne keresni, akkor általában megnézzük az alkalmazottal, hogy mit kell elérni ahhoz, hogy nőjön a fizetése" - mondta.

A terjeszkedéssel kapcsolatban azt látják, hogy a nagyvárosok felé érdemes nyitni, hiszen ott nagyobb a piac és a vásárlóerő. Az ezzel kapcsolatos döntések meghozatalánál azt is figyelembe veszik, hogy olyan helyre menjenek, ahová illeszkednek is az általuk képviselt standardok és értékek. Ennek ellenére mindig igyekeznek lépést tartani, és alkalmazkodni is a helyi igényekhez, példaként azt hozta fel, hogy Kolozsváron az egyik boltjukba bevezették a sütést is, mint szolgáltatást: lehet enni és házhoz is rendelni, mivel úgy látták, hogy erre nagy igény mutatkozik, és 

nagy a piaca Kolozsváron a készétel vásárlásának. 

Arról is beszélt, hogy az utóbbi időben jelentősen nőtt a félkész- és kész termékek iránti igény, ezért termékfejlesztéssel is alkalmazkodnak: idéntől szuvidált termékekkel rukkoltak elő. Ez egy alacsony hőfokú előkészítési technika, a hústerméket zárt rendszerben a víz forráspontjánál alacsonyabb hőfokon hosszan és egynletesen főzik, hogy az így előkészített terméket a vásárlók előmelegített sütőben viszonylag rövid idő alatt tudják elkészíteni. A beszélgetésből kiderült, hogy nagy potenciált látnak a szuvidált termékek szegmensében. 

Az esetleges külföldi terjeszkedésre vonatkozó kérdésre Varga-Pál Petry elmondta, az csak abban az esetben megvalósítható, ha olyan partnereket találnak, amelyek felépítik és működtetik is az ottani céget. "Eddig mindig csak saját terjeszkedésben gondolkodtunk. A kolozsvári boltok nyitásakor mi folyamatosan ott voltunk, nagyon sok időt és energiát vett igénybe. A bukaresti boltot viszont már franchise-ban nyitotta egy partner, mi adtuk a know how-t, a termékeket, mi tanítjuk be a személyzetet és folyamatos minőségkontrollt biztosítunk" - magyarázta.

Stratégiát építeni lehet, és kell is, de folyamatos újratervezésre van szükség - mondta Varga-Pál Petry arra a kérdésre válaszolva, hogyan lehet a jövőre vonatkozó terveket készíteni a jelenlegi helyzetben. “Állandóan figyelni kell a piacot, fontos azonosítani, hogy miből lehet bevételt elérni, hogyan lehet nem csak túlélni, hanem pénzt is termelni. A jövő év is erről szól számunkra. Természetesen megvannak az irányaink, tudjuk mit szeretnénk, de azért jelentősen ki vagyunk téve a szabályozásoknak és az esetleges korlátozásoknak. Ennek ellenére próbálunk úgy tervezni, hogy a nehéz körülmények között is jól működjünk" - mondta a Petry ügyvezetője, aki szerint nem lehet önmagában a világjárvány megszűnésétől várni a problémák megoldását.

"Az aktuális piaci helyzetben az tudom javasolni, hogy ne álljatok le, keressétek az alternatívákat!" 

- válaszolta arra a kérdésre, hogy mit üzenne a fiatal vállalkozóknak. Varga-Pál Petry szerint ugyan az emberek jelenleg főként a társadalmi távolságtartásra összpontosítanak, a fiatal vállalkozóknak éppen most kell beleadniuk mindent, "mert aki most megfelelően fókuszál, az lesz sikeres a következő években". Szerinte aki visszahúzódásra és kivárásra játszik, hibát követ el, hiszen nagyon mélyről lesz kénytelen újraindulni. "Az a javaslatom, hogy találjatok valamit, amitől az üzletetek fel tud pörögni, amivel tudtok dolgozni, és azt csináljátok nagy elszántsággal" - mondta a Petry ügyvezetője.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Pénzcsinálókat!

lokális