További EU-s pénzektől eshet el Románia
Százmillió eurós EU-s támogatástól eshet el Románia - jelentette be hétvégén Dacian Cioloş mezőgazdasági EU-biztos. Cioloş elmondása szerint az ország azt a százmillió eurós uniós támogatást veszítheti el, amely a vidéki települések internet-hozzáférésének biztosítását szolgálná 2007 és 2013 között.
A biztos közölte, hogy 8 millió eurót a strukturális alapokból, 25-öt pedig a vidékfejlesztésre szánt keretből különítettek el a projektre, azonban a román fél még nem készítette el sem a megvalósíthatósági tanulmányt, sem a projekt alkalmazási stratégiáját.
EU-s szinten Romániában az egyik legalacsonyabb a vidéki települések lakóinak internethozzáférési aránya” – mutatott rá Cioloş. Hozzátette, a romániai hatóságok többéves késésben vannak a projekt megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozásával.
Cioloş pénteken közölte, hogy a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (POSDRU) fizetéseit is napokon belül felfüggeszthetik, mert komoly rendellenességeket tapasztaltak a vezetésben. (Mediafax)

DIÓSI LÁSZLÓ (OTP Románia vezérigazgató)
FARKAS ANDRÁS (fejlesztési szakértő)
NAGY GÁBOR (Vállalkozz.ro projektvezető)
POTOZKY LÁSZLÓ (Polgár-Társ Alapítvány igazgató)
SEER LÁSZLÓ (marketing)
SOMODI ZOLTÁN (informatikai szakértő)
VERESS EMŐD (üzleti jog)
VOTISKY PETRA (HR, pszichológiai tanácsadás, coaching)
hirdetés
08:58
The European Soundscape Award
2012.05.18., 13:56
Global Editorial Cartoon Competition 2012
2012.05.18., 13:16
European Parliament - Cofinancing Of Radio Programmes
2012.05.18., 12:47
European Parliament - Call for proposals for partnership
2012.05.17., 15:21
S.C. Wappal S.A.
értékesítés, kereskedelem
Meszaros Sandor P.F.A.
IT, informatika, telekommunikáció
SC GUILD BROKER DE ASIGURARE SRL
pénzintézet/biztosító
Oriole Plus KFT
IT, informatika, telekommunikáció
Eladasi ugynok
SMS Business Center
2012-05-14
Marketing és értékesítési munkatárs
SC FARMAMEDIA MB
2012-05-11
Regionális képviselõ (Kovászna megye)
Organizatia Caritas Alba Iulia
2012-05-10
Belföldi gazdasági újságok (4)
Magyarországi gazdasági újságok (2)
Tőzsdék (11)
Statisztikák (3)
Hasznos (2)





