• Utolsó frissítés: 11:48 GMT +2, 2012. január 28.
  • Share on Myspace
  • Megosztás:

Négy közös uniós programot valósít meg Gyula és Arad


HIRDETÉS



Gyula és Arad négy közös európai uniós programot valósít meg mintegy 2,7 millió euróból, a beruházások erősítik a két város közötti üzleti és turisztikai kapcsolatokat - pénteken Gyulán a két város vezetése újabb tervekről egyeztetett a "Kézfogások" elnevezésű együttműködés fórumán.

Az aradi delegációt Georghe Falca, Arad polgármestere, a gyulait Görgényi Ernő polgármester vezette. A "Kézfogások"  együttműködés 17 éves múltra tekint vissza.

Görgényi Ernő az MTI-nek elmondta: Gyula és Arad legutóbb városi kerékpárutak tervezésére pályázott sikeresen a Magyarország és Románia közös pályázataira elkülönített pénzügyi alapra. A tervezésre Gyula több mint 68 ezer eurót fordít 95%-os támogatás mellett, 16 kilométer kerékpárút épül a városban, a beruházás költsége a magyar oldalon 170 millió forint lesz.

Kifejtette: korábban elkészült a Gyula-Arad közlekedésfejlesztéséről szóló tanulmány, 170 ezer euróból 95%-os uniós támogatással.

A gyulai polgármester szólt arról is, hogy a találkozón véglegesítette a két város vezetése az Arad és Gyula növényi környezetének megújításáról és a városok zöld felületeinek rehabilitációjáról szóló programot, megújulnak a parkok és a ligetek, a fürdővárosban a tervezett beruházás összege 410 ezer euró körüli összeg lesz, a pályázatot rövidesen beadják.

Közölte: közös turisztikai programcsomagokat készített Arad és Gyula a térségbe látogatók részére, 5% önerő és EU támogatás mellett 63 millió forintból. A Gyulán pihenő vendégeket Aradra viszik át egy napos túrára, az aradi vendégeket Gyulára.  

"Készülünk az Európai Unió 2014-2020 közötti újabb költségvetési időszakára, a városfejlesztési tervekről is tárgyaltak a két város vezetői és szakemberei. Arad szeretné kihasználni az alternatív energiákban rejlő lehetőségeket,  jók az adottságok a nap, a szél és a termálenergia hasznosítására mindkét városban" - mondta Georghe Falca az MTI-nek.    

Arad polgármestere kifejtette: Aradnak új szállodai kapacitásokra van szüksége, magyar befektetővel tárgyalnak egy öt csillagos hotel építéséről. Napirenden szerepel az aradi vár felújítása, a gyulai városvezetők nyújtanak szakmai segítséget, akik részt vettek a Gyulai Vár felújításáról szóló program megvalósításában - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy új gazdasági és üzleti lehetőséget kínál Arad és Gyula számára az Arad-Temesvár között tavaly decemberben átadott gyorsforgalmi út. A közös városfejlesztési programok a jövőben a gazdasági területekre is kiterjednek majd, új ipari és logisztikai övezetek létesítésére - mondta végezetül Arad polgármestere. (mti)


DIÓSI LÁSZLÓ (OTP Románia vezérigazgató)

FARKAS ANDRÁS (fejlesztési szakértő)

NAGY GÁBOR (Vállalkozz.ro projektvezető)

POTOZKY LÁSZLÓ (Polgár-Társ Alapítvány igazgató)

SEER LÁSZLÓ (marketing)

SOMODI ZOLTÁN (informatikai szakértő)

VERESS EMŐD (üzleti jog)

VOTISKY PETRA (HR, pszichológiai tanácsadás, coaching)

hirdetés

Magnum Opus Marketing&Communication
marketing, PR, reklám

SC IRINGO SRL
egyéb

NaturalNet
környezetvédelem

Prior 2 Service Kft
értékesítés, kereskedelem

Megbizott munkatars
FONTES SRL
2011-04-08

terjesztõ - marketinges
Papion SRL
2011-04-06

Szakmai (menedzser) asszisztens
Ab Ovo Consulting
2011-04-05