2021. december 3. péntekFerenc, Olívia
EUR = 4.9487 RON
USD = 4.3767 RON
HUF = 1.3605 RON
GDP-növekedés = 13,0%
Átlagbér = 3545 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5%
BET = 12,379.50(1.41%)
Infláció = 7,9%
Alapkamat = 1,75%

Az OTP Bank idén is részt vesz az Új lakás programban

 utolsó frissítés: 10:04 GMT +2, 2021. április 12.

Az OTP Bank Románia egyike a 2021-es Új lakás programban részt vevő bankoknak, így annak keretén belül ingatlanvásárlásra vonatkozó hitelkérelmeket fogad el. Az idei évben a Pénzügyminisztérium 1,5 milliárd lejes garanciakeretet biztosít erre a célra - írja közleményében a bank.

A közlemény szerint az OTP Bank a tavalyival megegyező kamattal biztosít hitelt az Új lakás programban résztvevők számára, amelynek az értéke a 2%-os fix marzs és az IRCC (a fogyasztói hitelek irányadó mutatója) összegéből tevődik össze. Ennek a hitelnek az esetében nem kell havi hitelbírálati és -kezelési díjat fizetni, csak az FNGCIMM (Kis- és Középvállalkozások Hitelbiztosításának Országos Alapja) által biztosított állami garanciára számolódik fel éves jutalék, amely az Új lakás hitel állam által garantált összegének a 0,3% százaléka.

„Az FNGCIMM hagyományos partnerei vagyunk, hiszen évről évre részt veszünk az Új lakás programban. Ezzel ügyfeleink számottevő szegmensének biztosítunk lehetőséget arra, hogy különleges finanszírozási feltételekkel és állami garanciával vásárolhassanak lakást. A 2021-es évben, az egy éve tartó világjárvány és a folyamatosan halogatott tervek után most rendkívül fontosnak érezzük azt, hogy támogassuk ügyfeleink elképzeléseit azáltal, hogy biztosítjuk a program zökkenőmentes lefolyását, és az igényelt összegek mihamarabbi folyósítását” - nyilatkozta Roxana Hidan, az OTP Bank Románia vezérigazgató-helyettese, a Lakossági Divízió vezetője.

Az ingatlan megvásárlásához szükséges önrész legalább 5%, ha a vételár legfeljebb 70 000 eurónak megfelelő összeg lejben, illetve legalább 15%, ha a vételár 70 001 és 140 000 euró közötti összeg lejben.

Számítási példa 221 000 lej értékű, 30 éves futamidőre igényelt hitel esetén:

  • A változó kamat: 3,67% (2% fix marzs + IRCC)
  • A teljes hiteldíjmutató (THM): 3,73%
  • A havi törlesztőrészlet: 1013 lej (hiteltőkéből és kamatból képzett egyenlő havi részletek)
  • A hitel teljes költsége: 143 852 lej
  • A visszafizetendő teljes összeg: 364 852 lej

Ehhez adódik hozzá az FNGCIMM (Kis- és Középvállalkozások Hitelbiztosításának Országos Alapja) éves jutaléka, amely az Új lakás hitel állam által garantált összegének a 0,3% százaléka.

Azon ügyfelek részére, akik nem jogosultak az Új lakás programra, az OTP Bank egyéb finanszírozási lehetőségeket kínál. Ilyen például a standard jelzáloghitel, amelyet igényelhet változó kamattal a hitel teljes futamidejére, vagy választhatja az első 5 évben a fix kamatot. A változó kamatláb esetén ennek értéke 4,49% és 5,79% között lesz, a THM pedig 4,62% ​​és 6,07% között alakul. Ha az első öt évre a fix kamatlábat választja, akkor annak értéke 5,19% és 6,49% között lesz, a THM pedig 5,35% és 6,81% között. A jelzáloghitel esetében az önrész legalább 15%-a a vételárnak. (közlemény)

bank
Ha tetszett a cikk, lájkold a Pénzcsinálókat!

pénzpiac