2020. július 14. keddÖrs, Stella
EUR = 4.8430 RON
USD = 4.2615 RON
HUF = 1.3631 RON
GDP-növekedés = 2,4%
Átlagbér = 3189 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5,2%
BET = 8,460.30(-0.12%)
Infláció = 2,68%
Alapkamat = 2,00%

Magyarország mellett még hat másik EU-s tagállamot is megelőzünk egy fontos jóléti mutató szerint

 utolsó frissítés: 13:19 GMT +2, 2020. június 19.

Az elmúlt évben jelentősen nőt Romániában a háztartások vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó fogyasztási kiadása az Európai Unió átlagához viszonyítva. Az Eurostat friss statisztikái szerint ebben a tekintetben már a lengyelekkel vagyunk egy szinten, és olyan országokat is megelőzünk, mint Magyarország vagy Szlovákia.

Az EU statisztikai hivatalának adatai szerint 2019-ben a hazai háztartások egy főre jutó vásárlóerő paritáson számolt fogyasztása az EU átlagának 79%-át tette ki. Ez komoly előrelépés 2018-hoz viszonyítva, amikor ugyanez az arány még csak 70% volt, de arra is érdemes visszatekinteni, hogy 2017-ben 68%-on, 2016-ban pedig csak 63%-on álltunk ebben a tekintetben.

Most viszont, ahogy az alábbi Eurostatos ábrán is megfigyelhető, 7 EU-s tagállamot is magunk mögé szorítottunk. Magyarország és Szlovákia mellett Görögország, Észtország, Lettország, Horvátország, és déli szomszédunk, Bulgária is mögöttünk áll. Az élen álló országok tekintetében nincs meglepetés: Luxemburgban (az EU-s átlag 135%-a), Németországban (123%), Ausztriában (118%), Dániában (116%), Belgiumban (115%) és Hollandiában (114%) a legmagasabb ez a jóléti mutató.

Az egy főre jutó fogyasztás széles körben nem annyira ismert mutatószám, mint például a GDP/fő, a közgazdászok viszont azért használják igen gyakran, mert súlyozottan tudja megmutatni olyan szolgáltatásoknak is az országonként eltérő árát, mint az oktatás vagy az egészségügy. A szakértők azzal érvelnek a használata mellett, hogy ez a mutató az eltérő árszínvonalak mellett is képes megmutatni, hogy egy háztartás tagjai mennyit tudnak mindennapi kiadásokra fordítani, ebből pedig következtetni lehet az életszínvonalukra is.

Az Eurostat az egy főre jutó GDP-ről is közölt adatokat, amelyek szerint Románia az EU-s átlag 69%-át éri el. Ebben a tekintetben a bolgárokat (53%), a horvátokat (65%) és a görögöket (68%) előzzük meg, és ugyanúgy állunk, mint a lettek (69%). Magyarország ebben a mutatóban már előttünk van (az EU-s átlag 73%-án állnak). Az erről szóló adatokat itt lehet böngészni. (hírszerk.)

GDP
Ha tetszett a cikk, lájkold a Pénzcsinálókat!

globális