2020. szeptember 29. keddMihály
EUR = 4.8738 RON
USD = 4.1678 RON
HUF = 1.3350 RON
GDP-növekedés = -10,5%
Átlagbér = 3372 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5,4%
BET = 9,001.06(-0.10%)
Infláció = 2,68%
Alapkamat = 1,50%

2019-es autópálya-mérleg: 43 kilométert adtak át, és 123 kilométert bocsátottak közbeszerzésre

 utolsó frissítés: 16:36 GMT +2, 2020. január 03.

Románia egy év alatt 43 kilométernyi új autópályát adott át, kétszer kevesebbet, mint amit a közlekedési minisztérium az év elején ígért – írja az Economica.net. Jó hír is lehetne, hogy 2019-ben további 123 kilométer autópálya projektet bocsátottak közbeszerzésre, 77 kilométernyi autópálya esetében viszont felfüggesztették közbeszerzések folyamatát.  

A román autópálya-hálózat ebben az évben mintegy 857 kilométerre bővült, miután megnyílt a 43 kilométeres Lugos – Déva közti sztráda 3-as és 4-es szakasza. A 21 kilométeres harmadik szakaszt december 23-án adták át a forgalomnak, igaz, sebesség- és súlykorlátozás mellett. A 22 kilométer hosszú negyedik szakaszt még augusztus 14-én nyitották meg.

Tavaly 123 kilométernyi sztráda kivitelezésére nyolc közbeszerzést indítottak el, ezek mellé azonban még a korábbi években indított licitek is hozzáadódnak, amelyek esetében, nagyrészt a fellebbezések miatt, alig voltak előrelépések.

Van, ahol némileg jól haladt a munka

A már építkezés alatt álló autópálya szakaszok esetében érdemes megemlíteni a magyar határ mentén épülő Bors – Bihar közti 5 kilométeres átkötő szakaszt is, ahol a munkálatok nagyrészt befejeződtek, már csak arra kell várni, hogy a kivitelezők nyáron kössék össze az utolsó aszfaltréteget.

Közben aszfaltoztak már a bákói körgyűrűnél is, amely a moldvai autópályának az első kilométereit adja majd.

Harmadikként érdemes megemlíteni az észak-erdélyi autópálya Radnót és Maroskece közötti szakaszát is, ahol az olasz kivitelező ígéretei szerint idén befejezik a munkálatokat.

2020-ban reálisan 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben pedig 64 kilométer újonnan épült autópálya nyílhat meg 

A Pro Infrastruktúra Egyesület pénteken tett közzé erről szóló elemzést - írja az MTI

Szerintük a munkálatok jelenlegi állása alapján az A3-as észak-erdélyi autópálya két épülő szakaszának az átadása várható a 2020-as évben. Elkészül a már említett, alig ötkilométeres Bors-Bihar pályaszakasz, valamint a Radnót-Maroskece közti szakasz is. Utóbbi átadása után már csak egy 18 kilométeres szakaszra kell letérni a pályáról a régi országútra, ha a Kolozsvár melletti Magyarnádasról Marosvásárhelyig szeretnénk eljutni.

Az egyesület csak rendkívül szerencsés helyzetben tartja lehetségesnek, hogy megépüljön az A1-es dél-erdélyi pályát és az A3-as észak-erdélyi pályát összekötő A10-es pályának egy újabb, Szászsebes és Tövis közötti szakasza, és az A7-es moldvai autópálya Bákó melletti szakasza.

A Pro Infrastructura Egyesület szerint 2020-ban sem várható komolyabb előrelépés a Kárpátokat átszelő sztrádatervek kivitelezésében. Amint emlékeztetettek rá: az A1-es autópálya Nagyszeben és Pitești közötti hiányzó részének csak egyetlen szakaszára sikerült kivitelezőt találni. A Pitești és Curtea de Argeș közötti hegyvidéki szakaszra két és fél éve, a Curtea de Argeș - Tigveni szakaszra pedig 10 hónapja írtak ki pályázatot. A megfelelő minőségű geotechnikai tanulmányok hiányában azonban e szakaszok megépítésére továbbra sem sikerült szerződést kötni. Így az ország fővárosa továbbra is elzárva marad az európai autópályahálózattól. (economica.net, MTI, hírszerk.)

autópálya
Ha tetszett a cikk, lájkold a Pénzcsinálókat!

lokális